Tizennegyedik fejezet - Caroline

Miután Justin összebarátkozott Ígérettel és egészen ügyesen megtanult lovagolni, szívesen kiállt a bajnok Caroline ellen, aki szerette az effajta kihívásokat. Egy alkalommal, amikor Caroline, Justin és Robert egyaránt a nyeregbe pattantak, a lány meghirdette a házi lóversenyt.

– Az lesz a nyertes, aki elsőként eléri azt a letört ágú fát – mutatott a messzeségbe.

Valójában onnan, ahol álltak, nem is lehetett pontosan látni, melyik fa sérült meg, de mindannyian tudták, hogy hol van. Az erdő szomszédságában húzódó mezőn nyargaltak végig. Rövid ideig mindannyian együtt haladtak, majd Robert lassan lemaradt Caroline és Justin mögött.

– Úgysem hagylak győzni! – nevetett Caroline.

Justin mindent beleadott, de a lány egy hajszállal mégis előtte járt. A célhoz is így érkeztek. Caroline diadalittasan mosolygott, ám amikor leszállt a lováról, hogy pihenjen egy kicsit, Justin látta rajta, mennyire elfáradt a nagy hajtásban.

Kép forrása: Pixabay.com

Lord Thompson mindinkább a bizalmába fogadta Justint, ezért elhatározta, hogy szépen lassan bevezeti őt az üzleti ügyeibe is. Eleinte persze csak felszínesen mesélt a szomszédos birtokokkal való kapcsolatokról, de örült, amikor látta, hogy Justint valóban érdekli a dolog. Ezeket a beszélgetéseket pedig egyre inkább szerette a parkban sétálgatva megejteni. Úgy vélte, épp eleget gubbaszt a dolgozószobájában, szüksége van egy kis friss levegőre. Igaz, már november közepén jártak, az évszakhoz képest mégis egészen enyhe idő volt, ezért aztán a Lord és Justin ismét sétára indultak. A Lord szerette volna, ha Robert is velük tart, de ő inkább a nővére keresésére indult, aki még ebéd után egyedül indult lovagolni, de azóta már hosszú órák teltek el.

– Talán helyesebb volna, ha mi is Caroline után indulnánk – vetette fel Justin, habár úgy vélte Caroline bizonyára egyszerűen csak élvezi, hogy egyedül száguldozhat.

A Lord is hasonló nézőponton lehetett, hiszen egy mosoly kíséretében kijelentette:

– Caroline tud magára vigyázni. Szerintem Robert csak szövetségest szeretne találni benne egy újabb kétes tervéhez.

Így aztán hamarosan a szomszédos gazdálkodóra terelődött a szó, aki hitelt remélt a Lordtól, csakhogy a Lord szűkös anyagi helyzetében nem tudta eldönteni, hogy merje-e támogatni a gazdát vagy sem.

Egyszer csak azonban, amikor már egészen eltávolodtak a háztól, női kiáltásokra lettek figyelmesek. A két férfi összenézett, mindketten rögtön Caroline-ra gondoltak, de mégis elhessegették a gondolatát annak, hogy esetleg valóban ő került bajba. Justin gyorsan szaladni kezdett a hang irányába, a válla felett hátrakiáltva a Lordnak, aki lassabb tempóban követte őt.

– Menjen vissza a házba, és kérjen segítséget. Addig én megpróbálok tenni valamit.

A Lord bólintott és amennyire tőle tellett, sietősen elindult visszafelé.

A kiáltások folyamatosan megismétlődtek, de egyre csendesebbek és kétségbeesettebbek lettek.

– Caroline? – kérdezte Justin, de választ nem kapott.

Eddig a segítségért kiáltó hang vezette őt befelé az erdőbe, ám egy idő után csend borult a környékre. Justin csak találgatni tudott, hogy merre induljon tovább. Kisvártatva mégis egy kis patakra bukkant. Négy-öt méternyire tőle valaki kétségbeesetten kapálózott, küzdött a sodrás ellen. Justin lehajolt és igyekezett elkapni Caroline kezét, akinek láthatólag már igencsak fogytán volt az ereje. Ám amint megérintette a lány kezét, az ujjai máris kicsúsztak a szorításából. Végül Justin nem látott más megoldást, minthogy maga is beleereszkedett a patakba. A meder nem volt túl mély, még leért a lába, de elég nagy volt a sodrás ereje, a vizet pedig dermesztően hidegnek érezte. Átkarolta Caroline-t és megpróbált vele felkapaszkodni a meredek partra, de minduntalan visszacsúszott. Caroline erőtlenül csüngött rajta, és Justin a sikertelen próbálkozások után rájött, hogy együtt nem fognak tudni kijutni.

– Caroline! Meg kell próbálnod kimászni. Én tartalak, te pedig kapaszkodj abba a faágba – Justinnak kétségei támadtak afelől, hogy a lány egyáltalán felfogta-e, amit mondott neki.

Mégis felemelte amennyire tudta, és győzködte őt, hogy próbálja meg felhúzni magát. Végül nagy nehezen Caroline kijutott, és a parton összegömbölyödve didergett. Justin először visszacsúszott, de másodjára sikerült annyira megkapaszkodnia, hogy ki tudott mászni a vízből. Néhány perc alatt is teljesen átfázott, így aztán sejtette, hogy Caroline, aki ki tudja milyen sokáig volt a hideg vízben, valószínűleg ágynak fog dőlni.

Justin odalépett mellé, és leguggolt hozzá a fűbe.

– Ölelj át és melegíts! – kérte reszketve Caroline.

Justin kissé zavarba jött, hiszen ő maga is csurom vizes lett, nem tudhatta hogyan melegíthetné Caroline-t, de azért mégis igyekezett eleget tenni a kérésnek.

– Mi az ördögöt műveltél? Egy patakba azért nem olyan egyszerű beleesni.

Justin azonban már kezdte sejteni, hogy mi történt, ami elősegíthette a baleset bekövetkeztét. Caroline-t erős alkohol szag lengte körbe, amit átázott, vizes ruháinak szaga sem tudott elfedni.

– Robert utánam jött, de én nem akartam vele lenni, mert remekül elvoltam magam is. Elsiettem előle, és ide értem. Itt pedig – Caroline csuklott egyet – beleestem ebbe az átkozott folyóba.

Justin nem tudta, hogy mit mondhatna, hiszen sokkal rosszabbul is elsülhetett volna a dolog. Szerencsére nemsokára meghallották, hogy őket keresik. Justin talpra segítette Caroline-t, majd lassacskán elindultak kifelé az erdőből, miközben kiáltásokkal jelezték, hogy merre vannak. Kisvártatva összetalálkoztak a felmentő sereggel, vagyis Lord Thompsonnal, Roberttel és Peterrel. Mindketten egy vastag pokrócot kaptak a vállukra, ami aztán némileg felmelegítette őket.

John pedig időközben rátalált Szélvészre, aki ez erdőben csatangolt.

Justin már lefekvéshez készült, amikor valaki halkan kopogtatott az ajtaján. Bár már későre járt, de arra gondolt, hogy talán Lucy jött hozzá. Amikor azonban Caroline-t látta belépni, igencsak meglepődött. A lány már hálóruhát viselt, a frizuráját pedig leengedte. A hosszú, aranyszínű hajzuhatag egészen ártatlan megjelenést kölcsönzött Caroline-nak, aki így sokkal fiatalabbnak tűnt a valódi koránál.

– Mit szeretnél, Caroline? – kérdezte Justin, mivel látogatója csak szótlanul állt egy helyben. – Talán valami baj van?

– Ma megmentettél. Szeretném, ha tudnád, hogy nagyon hálás vagyok ezért.

– Nem volt ez olyan nagy hőstett, mint amilyennek tűnik. Jól esik a hálád, de már kellően köszönetet mondtál érte.

– Sosem lehet elég – mondta halkan Caroline, miközben közelebb lépett Justinhoz, aki pedig tett egy lépést hátrafelé, és így éppen beleütközött az éjjeliszekrénybe.

– Azt hiszem, hogy… – kezdte zavartan Justin – talán ideje lenne lefeküdnünk, aludni.

– Robert szereti Emmát – jegyezte meg a hívatlan vendég.

Immár egészen közel volt Justinhoz, akinek nem hagyott menekülési utat.

– Igen, sejtem, hogy jobban kedveli őt, mint Fionát.

– Talán Fiona a gyenge láncszem, őt kellene kihagynunk a játékból.

– Mire gondolsz?

– Robert megkaphatná Emmát. Te pedig választhatnál engem.

– Caroline! – Justin megfogta a lány karját, és gyengéden, de mégis határozott mozdulatokkal igyekezett őt az ajtó felé terelni.

– Ennyire elképzelhetetlen?

– Igen, az! Emmát szeretem, és most már biztosan érzem, nem mondanék le róla, hacsak ő nem mondja azt, hogy mást szeret.

– Emma túlságosan fiatal. Bárkibe bele tud szeretni pillanatok alatt. Nekem viszont már fogy az időm.

– Remélem hamarosan megfelelő férjet találsz magadnak.

– Téged találtalak meg. Még évekkel korábban, Justin. Nem most szerettem beléd, hanem már azon a bizonyos karácsony estén! De akkor még csak egy szegény inas voltál. Azóta azonban megváltozott a helyzet.

***

Caroline a könnyeivel küszködve tért vissza a szobájába. Amit Justin előtt kimondott, azt addig még önmagának is félt beismerni. A szerelme a fiú iránt évek alatt fejlődött ki, de már az első estén megmagyarázhatatlan vonzalmat érzett. Gúnyosan viselkedett Justinnal és nem akarta őt befogadni a családba, mert önmagát akarta megvédeni. Attól félt, ha nem tart megfelelő távolságot, akkor menthetetlenül beleszeret Justinba.