Tizenhatodik fejezet - A hócsata

Kép forrása: Pixabay.com

Justin arra készült, hogy Emma érkezése előtt még utoljára ellátogat az egykori nyári lakba, leendő közös otthonukba, hogy leellenőrizhesse, minden rendben van-e. Az istálló felé tartott, amikor valami hideget érzett nekicsapódni a tarkójának. Hátrapillantva látta, hogy a hógolyó Roberttől származik, aki néhány méterre állt tőle, és már gyúrta is a következő adagot.

– Emma sírva fogja megbánni szörnyű tévedését – jelentette ki Robert, miközben ismét megdobta Justint, aki szintén lehajolt, hogy hasonlóan viszonozhassa Robert gesztusát.

– Neked is jó reggelt! – köszönt Justin, és ő is elhajította a maga hógolyóját.

– Kinek képzeled magad, te kis utolsó senkiházi?! – Robert egyre közelebb lépett Justinhoz, majd amikor odaért hozzá, olyan hirtelen taszított rajta egyet, hogy Justin elvesztette az egyensúlyát és hanyatt dőlt a hóba.

– Tudom, hogy ki vagyok, nincs szükségem arra, hogy bárkinek is képzeljem magam – válaszolta Justin.

Közben ülő helyzetbe tornázta magát és kinyújtott lábával elgáncsolta Robertet, aki így szintén a hóban landolt.

– El kell fogadnod, hogy most már egy szinten vagyunk.

– Soha sem leszek veled ugyanazon a szinten!

Robert dühösen nekitámadt Justinnak, aki azonban nem hagyta magát, így a két fiatalember a hóban kezdett egymással birkózni. Amikor már mindkettőjük ruhája alaposan átnedvesedett és mindketten kezdtek kimerülni, egy hangos köhintés zökkentette ki őket a csatájukból.

– Igazán megható, ahogyan így gyerekek módjára marakodtok – Caroline állt az ajtóban szép új kabátban és hozzávaló hatalmas szőrmével a nyakában.

Justinnak végre sikerült felül kerekednie ellenfelén. Robert a hóban kuporgott, amikor ő nagy nehezen felállt, majd végső elégtételként felkínálta ellenfelének a jobbját, hogy felsegítse őt. Robert belekapaszkodott a felé nyújtott kézbe, de nem kelt fel, hanem ismét lehúzta Justint is.

– Soha sem fogadok el tőled semmit, Justin Brooke! – mondta Robert, majd felkelt és elkezdte letörölgetni a havat a ruhájáról.

– Micsoda Pálfordulás. Pedig milyen jól esett, hogy évekig kiszolgáltalak. És minden bizonnyal, most is azt akarod, hogy inasként lessem a parancsaidat.

Justin ismét felkelt. Szívesen hátba támadta volna Robertet, de nem érezte volna tisztességesnek. Jobban örült volna, ha Robert elfogadja a helyzetet és végre eláshatják a csatabárdot.

– Nem akarok tőled semmit. Utálom a felkapaszkodott kis senkiházikat. Ha majd kudarcot vallasz, ide többé inasnak sem kellesz.

Caroline láthatólag jót szórakozott a jeleneten. Nemsokára csatlakozott hozzá Julie és John is, aki egy utazóládát tartott a kezében.

– Bocsásson meg kisasszony, nem akartuk megvárakoztatni – fogadkozott Julie. – Nem tudtuk, hogy ön már itt van.

– Semmi baj, csak azt sajnálom, hogy lemaradtak a színházról. Pedig igazán remek komédiát adtak elő az urak.

– Hová mész, Caroline? – kérdezte Robert.

– Lady Asher meghívott magához néhány napra. Ragaszkodott hozzá, hogy bizonyos dolgokat személyesen beszéljünk meg, ugyanis szeretné, ha a báli szezont vele és a fiával tölteném majd a fővárosban – mondta Caroline, miközben jelentőségteljesen kihúzta magát és elindult a számára előkészített kocsi felé.

– Remek – füstölgött Robert, miközben a szobája felé vette az irányt, hogy átöltözzön és felmelegedjen. – Először egy szolgát fogadunk be a családba, aztán a magára valamit adó nővérem egy törpének teszi a szépet.

Justin elhatározta magában, hogy ettől kezdve úgy fog reagálni Robert sértéseire, ahogyan Emma Caroline-éra. Csak mosolyogni fog.

– Már meg is érkezett, fiatalúr? – kérdezte Lucy, aki épp az egyik szobából egy másikba sietett, amikor megpillantotta a folyosón Justint.

– Nem, valójában még el sem indultam.

– Talán valami baj történt? – kérdezte Lucy, közelebb lépve.

– Nem. Csak szeretek a hóban hemperegni – mosolyodott el Justin, mire Lucy is elnevette magát.

– Öltözz át, nehogy a végén még megfázz a vizes ruháidban! – kérte a lány. – Addig én főzök egy teát, az majd felmelegít.

– Köszönöm, Lucy! Egy forró tea valóban jól fog esni.