Tízedik fejezet - Egy régi történet

Justin érezte Peter izzó tekintetét, amikor arra készült, hogy segítsen neki az öltözködésben. Mivel Mr. Jones a Lordnak és Robertnek segédkezett, így az egyetlen inasra hárult a feladat, hogy úriembert faragjon Justinból. Justin hiába ügyelt korábban mindig a külsejére, most valahogy ez sokkal nehezebben ment.

– Köszönöm, de fel tudok öltözni magam is – jelentette ki egy idő után, amikor megelégelte Peter ímmel-ámmal való segédkezését.

Justin izgatottan szemlélte meg magát a tükörben, miután elkészült. Sokkal sápadtabbnak látta az arcát a szokásosnál, és ez még inkább megrémítette.

Pár pillanatig arra gondolt, hogy talán jobb lenne, ha egész nap a szobájában maradna. De aztán észbe kapott, ha már elkezdte, akkor végig kell csinálnia. Emmáért és önmagáért. Elvégre mindig is feljebb szeretett volna jutni, akkor most miért hátrálna meg?

Kilépett a szobája ajtaján, és elindult az étkező felé. Ám a folyosón összetalálkozott az idős Ladyvel, aki rámosolygott és behívta őt a szobájába. Justin kicsit habozott, még soha sem járt az idős hölgy lakosztályában.

– Azt hiszem, valamit adnom kell neked – mosolyodott el Lady Johanson, mire Justin is feloldódott egy kissé.

Körbenézett a gazdagon díszített szobán, ahol a szekrények, az asztalok, a polcok és a székek is zsúfolásig tele voltak holmikkal. Mégsem tűnt a szoba giccsesnek, inkább az élet könyvtára tárult fel Justin előtt. Egy hosszú élet alatt összegyűjtött kincsek. A tárgyak szinte éltek. Lady Johanson számára valószínűleg minden egyes darab egy-egy történetet idézett fel.

A Lady kihúzta éjjeliszekrényének egyik fiókját, amelyből egy kissé kopottas dobozka került elő. A dobozkán egy kis lakat függött. A Lady kissé nehézkesen nyitotta ki az aprócska zárat, Justin már a segítségét ajánlotta fel, de a Lady ezt elutasította. Maga akarta felfedni a doboz titkát. Mikor pedig egy pamutkendőbe bugyolált gyűrű került a kezébe, az arca felragyogott.

– A mai napon eljegyzed Lady Emma Spencert. És szeretném, ha ezzel a gyűrűvel tennéd.

Kép forrása: Pixabay.com

Justin csak nézte a szép ékszert az idős hölgy tenyerén. Egy kis kék ékkő díszítette az arany gyűrűt. Meglepően egyszerű volt, de mégis nagyon szép. A reggeli napfény éppen rávilágított és a kis ékszer ezernyi fénypontot varázsolt a szobába.

Justin torka kiszáradt. Legszívesebben azonnal kikapta volna Lady Johanson kezéből a gyűrűt, leszaladt volna Emmához és nyomban az ujjára húzta volna. De valami mégis visszatartotta.

– Nem fogadhatom el – mondta végül, és csalódottan inkább elfordította a fejét.

– Nem illik visszautasítani az ajándékot.

– Így igaz. De ez az ajándék sokkal inkább Robert leendő jegyesét vagy Caroline-t illetné meg. Ez az ön jegygyűrűje és nem adhatja oda holmi jöttmentnek.

– A gyűrű valójában sosem volt igazán az enyém. Ez egy tiszta, őszinte szerelemet jelképezett, ami aztán sosem teljesülhetett be igazán – mondta csendesen a Lady, miközben leült a legközelebbi székre.

– Ezt hogy érti? – kérdezte Justin óvatosan, mert attól tartott, hogy esetleg tapintatlannak tűnhet.

– Elmesélem, hiszen a történet a gyűrűhöz tartozik. De figyelmeztetlek rá, hogy ez egy szentimentális vénség édesen keserű története lesz. Foglalj helyet! Mármint ha találsz – tette aztán hozzá a Lady mosolyogva.

Justin helyet foglalt az egyetlen széken, amelynek csupán a karfáján lógott egy díszes sál.

– Amikor fiatal voltam, nagyon szerettem egy fiatalembert. És ez a fiatalember is nagyon szeretett engem. Gazdag polgári családból származott, és épp ellentétes politikai nézeteket vallott, mint a szüleim. Ez aztán elég okot adott arra, hogy ne nézzék jó szemmel a kapcsolatunkat. A fiatalember mégis megkérte a kezemet, és én boldogan igent mondtam. Csakhogy a vőlegényemnek az eljegyzésünk után Indiába kellett utaznia, valamiféle üzleti ügyben. Közben azonban én meggondoltam magam. A szerelmem nem kopott meg, de nem mertem vállalni a kockázatot. Letettem a jegygyűrűt, ezzel felbontva a jegyességünket. Amikor a fiatalember visszatért Indiából, én már egy másik férfi menyasszonya voltam.

Justin nem tudta, mit mondhatna.

– Sajnálom – sóhajtotta aztán.

– Ne sajnáld, felesleges! – mosolyodott el ismét a Lady, miközben feltűnésmentesen igyekezett néhány könnycseppet letörölni az arcáról. – Csak légy nagyon büszke Emma Spencerre, és ne gondold meg magad, ha szerelmes vagy.

Még mielőtt bármi más elhangozhatott volna, valaki kopogtatott az ajtón. Lucy volt az.

– Hallgatózott, kisasszony? – kérdezte a Lady.

– Nem, dehogy – tagadta a lány.

– Épp jókor szakított meg minket. Már csak egy aprócska dolog van hátra – azzal az idős hölgy Justin zsebébe csúsztatta a gyűrűt, majd rákacsintott. – Megyünk reggelizni. Feltételezem ezért akart szólni, igaz? – fordult Lucyhoz.

– Igen, asszonyom, így igaz. És bocsásson meg!

Néhány órával később Emma már Justin jegyese volt. A két fiatal még szinte fel sem fogta azt, hogy ami velük történik az igaz. Emma folyton a kis köves gyűrűjét nézegette annak bizonyságául, hogy immár csakugyan Justin menyasszonya lett. Az örömbe azonban némi szomorúság is vegyült, hiszen a búcsúzkodás minden pillanattal egyre csak közeledett. Mikor aztán eljött az ideje, hogy Mr. Spencer a lányaival kocsiba üljön, Emma alig bírt elszakadni vőlegényétől.

Justin szintén nehéz szívvel engedte el Emmát. A kocsi már régen kigördült a kapun és eltűnt a birtok határában, amikor Mrs. Brown gyengéden megfogta a vállát és beterelte őt a házba. Ők ketten maradtak a legtovább kint a bejárat előtt, miután elbúcsúztak a vendégektől.