Kilencedik fejezet - Változások

Emma egyáltalán nem kételkedett abban, hogy Justin érzései is legalább olyan őszinték, mint amilyenek a sajátjai. Éppen ezért úgy vélte, ideje nyílt kártyákkal játszania. Először Fionának terítette ki a lapjait, majd pedig az édesapjának. Fiona bevallotta, hogy neki nem lenne mersze véghezvinni mindazt, amire a húga készül, de mégis biztosította őt arról, hogy számíthat a segítségére.

Kép forrása: Pixabay.com

Mr. Spencer másként közelítette meg a dolgot, miután Emma felfedte előtte az érzéseit, amelyek persze korábban sem jelentettek már titkot.

– Fontosnak tartom az előnyös házasságot, mégsem ragaszkodom ahhoz, hogy érdekből házasodj.

– Tudom, Apa!

– Mégis meg kell kérdeznem, hogy biztos vagy-e abban, hogy helyesen döntesz? Tényleg az a fiatalember való hozzád? Szeret téged és méltó férjed lenne?

– Csak nemrég ismertük meg egymást, ezért elfogadom, hogy sokan kétkednek az érzéseinkben. De te jól ismersz, neked ha azt mondom, hogy szeretjük egymást, akkor hiszel nekem, igaz?

– Igen, hiszek. De azért kérlek, gondolod át.

Pár nappal később Mr. Spencer felfedte Lord Thompson előtt lánya kapcsolatát a ház inasával. A Lord is láthatta ennek jeleit, így felesleges lett volna titkolózni. A csipkelődő szóbeszédek persze megmaradtak, de azzal, hogy Emma fel merte vállalni a szerelmét, egyesek szemében nagy bátorságra vallott.

Mr. Spencer és a Lord szövetséget kötött. A Lord ígéretet tett Mr. Spencernek, miközben abban reménykedett, hogy Robert végre eljegyzi Fionát.

Lord Thompson egy kicsit fészkelődött a helyén, a nagy karosszékben, mielőtt belefogott volna a mondókájába. Szerette volna, ha a családtagjai egyet értenének vele, de persze tisztában volt azzal, hogy bejelentése szokatlan és kissé kényes témát fog felvetni.

– Kötelességemnek érzem, hogy a barátságunk érdekében Mr. Spencer segítségére legyek. Ha számára ennyire világos az, hogy a lánya boldogságát ez a fiú adhatja meg, akkor azt hiszem, nekünk semmi okunk sincs arra, hogy a döntésének helyességét kétségbe vonjuk.

– Tehát, ha jól értem, támogatni szeretnéd Justin Brroke-ot – állapította meg Lady Elizabeth. – Úgy érzed, hogy befogadnád őt a családunkba?

– Anya, de hát ez képtelenség! – kiáltott fel Caroline.

– Pedig én pontosan erre gondoltam – vallotta be Lord Thompson. – Mi a véleményed, Robert? Talán te is közelebb kerülhetnél Fionához, ha a húga a pártfogásunk alatt álló Justin felesége lesz.

– Egyetértek Caroline-nal. Ez az egész ostobaság. Semmi értelme sincs. Emma még túl fiatal. Mr. Spencer hatalmas hibát követ el, ha egy szalmalángra alapoz. Jön egy kis vihar, és az érzelmeik már ki is hunynak.

– Nagyon költőien fejezted ki magad, Robert – mosolyodott el Caroline, miközben cinkos pillantást váltott öccsével.

– Ezek szerint te sem helyesled az elképzelésemet – fordult ezúttal Lord Thompson a lányához.

– Természetesen nem.

– És ön? – a családfő ezúttal Lady Johansontól várta a véleményt.

– Azt hittem egy ilyen vén szipirtyó szavára már senki sem ad. De én ezt mondom, hogy vágjunk bele!

– Micsoda?! – kiáltott fel Caroline és Robert egyszerre.

– Mit veszíthetünk vele? Semmit. Az a fiú nem téged akar elvenni, Caroline.

– De Nagyi! Egy rangon alulit nem emelhetünk be csak úgy a családba. Ha a kavicsot bedobjuk a drágakövek közé, úgyis mindenkinek szemet szúr, hogy nem oda illik.

– Valóban – helyeselt az idős Lady. – Csakhogy az még nagyobb baj, ha egy csiszolatlan gyémántot kavicsnak nézünk.

– Hogy ti mind mennyire szentimentálisak vagytok! – Caroline feldúltan kiviharzott a szalonból.

– Lord Thompson hívatja magát, Mr. Brooke! – jelentette igencsak hivatalosan Mr. Jones mielőtt leült volna vacsorázni a többiek közé. – Azt ajánlom, ne várassa meg.

Justin bólintott. Mindenki felé fordult, és ő tudta, hogy a többiek máris azt latolgatják, vajon miért hívatja magához a Lord. Ettől pedig egészen kellemetlenül érezte magát. Félbehagyta a vacsoráját, mert mielőbb túl szeretett volna esni a rá váró beszélgetésen.

Alighogy kopogtatott a Lord dolgozószobájának ajtaján, a férfi már ki is szólt, hogy beléphet.

– Mit parancsol, uram? – kérdezte Justin, mire a Lord intett az egyik szék felé, jelezve, hogy foglaljon helyet.

Justin leült, ám meglehetősen feszélyezve érezte magát, ezért aztán a legszívesebben inkább felpattant és kisietett volna a szobából.

– Tudomásomra jutott, hogy barátságot kötött Miss Emma Spencerrel – vágott bele a Lord, habár Justin látta, hogy ő maga is egy kissé zavarba jött.

Justinnak kiszáradt a torka, képtelen volt megszólalni. Mintha a székhez szegezték volna, még mozdulni sem bírt. Csak várta Lord Thompson ítéletét, amely azonban egészen lassan akart eljönni, és ez csak fokozta a kínt.

– Mi magunk is nagyon megkedveltük a vendégeinket, Mr. Spencerben nagyon jó ismerősre leltem. Ezt a kapcsolatot sosem szeretném elveszíteni.

– Amennyiben úgy látja jónak – szólalt meg csendesen Justin –, akár már holnap reggel távozhatok. De kérem, ha a munkámmal kellően meg voltak elégedve, akkor az ajánlólevelemben ne említsék meg a barátságomat Spencer kisasszonnyal. Természetesen, ha a történtek után egyáltalán részesülhetek abban a megtiszteltetésben, hogy ajánlólevelet kaphatok.

– Valóban arra szeretném kérni, hogy vegye le a libériáját. De hagyok egy kis időt. Ajánlólevelet azonban nem írok sem én magam, sem pedig Mr. Jones. Arra nem lesz szükség.

Justin nem akart a munkaadója, vagyis a volt munkaadója előtt gyengének tűnni. Ezért inkább lehajtotta a fejét, és hagyta, hogy sűrű fekete tincsei eltakarják az arcát és az arra kiülő szomorúságot.

– Értem, uram – mondta aztán, de inkább a térdének, semmint Lord Thompsonnak.

– Mr. Spencer tisztában van a lánya érzéseivel – folytatta kis idő után a Lord.

Felállt az asztaltól és sétálni kezdett a szobában.

– Szeretné, ha előnyös házasságot kötne, de azt még inkább szeretné, ha a saját érzelmei vezetnék. Ezért ő az áldását adja a lánya döntéséhez. Én pedig szívesen támogatom Mr. Spencert, ám ehhez tudnom kell valamit. Mit érez ön Emma Spencer iránt?

Justin sokáig hallgatott. Úgy vélte a Lord minden bizonnyal valamiféle különös játékot űz vele, mielőtt elbocsátaná. Mivel azonban így áll a helyzet, Justin az őszinteséget választotta. Már nem érezte azt, hogy veszíthet, mert úgy hitte, amit lehetett már elveszített.

– Szeretem Emma Spencert – mondta Justin, és ezúttal egyenesen Lord Thompson szemébe nézett. – Amióta megismertem őt azóta érzem azt, hogy érdemes volt élnem.

Justin képtelen volt elhinni azt, amint Lord Thompson mondott neki. Miután leért a földszintre Mrs. Tanner és Mr. Jones már várta őt. Tudni szerették volna, hogy mi volt az a bizonyos fontos megbeszélnivaló. Mr. Jones behívta két társát a kis irodahelyiségként is szolgáló szobájába.

– Nos? – kérdezte Mrs. Tanner.

Justin nem tudta, hol is kezdje a mondandóját, de amikor végül belefogott, érezte, amint minden egyes szóval megkönnyebbül. Hinni akarta, ha ő saját maga is elmeséli, akkor az egész már nem fog annyira felfoghatatlannak tűnni. Ám az a pillantás, ahogyan Mrs. Tanner és Mr. Jones egymásra néztek, ezt az elképzelést romba döntötte.

– Komolyan beszél, Mr. Brooke? – kérdezte Mr. Jones, átható tekintettel vizsgálva Justint.

– Igen, úgy tűnik, hogy igen – előzte meg Justint Mrs. Tanner a válasszal. – Nézze csak meg az arcát! Néhány dologgal azonban tisztában kell lennie. Maga mindig is egy kicsit többre vágyott, hát most megkaphatja. De Spencer kisasszonyt nem használhatja ki a célja elérése érdekében.

– Nem tennék ilyet – mondta Justin.

Még soha nem szerette volna ennyire, hogy higgyenek neki. Ezúttal nagyon fontos volt a számára, hogy megbízzanak benne. Nem akarta, hogy gaz csábítónak nézzék, aki csak a hatalom és a pénz miatt csavarta el egy lány fejét.

– Helyes – bólintott Mrs. Tanner, és egészen halványan elmosolyodott.

– Van még valami! – emelte fel a mutatóujját jelentőségteljesen Mr. Jones. – Ne higgye azt, hogy ha az urak közé fog tartozni, akkor egy csapásra minden megváltozik maga körül. Akiket itt hagy, azok közül lesznek, akik rosszindulatú dolgokat fognak feltételezni magáról. Az előkelő körökben pedig nem hinném, hogy tárt karokkal fogadnák. Lord Thompson, Mr. Spencer és Emma kisasszony hatalmas kockázatot vállalnak maga miatt. Ezt pedig ki kell érdemelnie.

– Igen, tisztában vagyok ezzel. De még nem döntöttem.