Nyolcadik fejezet - Titkos randevúk

Mary vidáman ugrott ki az autóból, amikor Mr. Spencer kinyitotta az első ajtót a Thomspon birtokra érve. A fürge négylábú mindenkit megelőzött, majd odarohant Justinhoz, aki éppen a néhány órára kapott kimenőjéről tért vissza. Mr. Spencer és Fiona bementek a házba, ám Emma hátramaradt, hogy válthasson néhány szót Justinnal.

– Ideje óvatosabbnak lennünk – mondta Justin figyelmeztetően.

Kép forrása: Pixabay.com

Továbbra is Mary füle tövét vakargatta, és igyekezett kellően távolságtartó maradni Emmával, pedig ez igencsak nehezére esett.

– Nekem nincs mit titkolnom apám és a nővérem előtt – vallotta be a lány.

– Tehát elmondta nekik, hogy… – rémült meg Justin, de nem tudta befejezni a kérdését.

Még magának sem tudta bevallani, hogy mi folyik közte és Emma között.

– Nem. De biztos vagyok benne, hogy észrevették rajtam – érkezett a pironkodó felelet.

– A jó híre forog kockán, kisasszony.

– Önnek pedig az állása.

– Akkor tehát itt a vége?

– Csak most kezdődik – suttogta Emma.

Justin először nem értette, mire gondol a lány. Aztán Emma egészen közel lépett hozzá. Justin most már érezte, hogy muszáj megtennie, bármi is történik azután. Odahajolt Emmához és egy kis csókot lehelt az ajkára, amely aztán finom viszonzást nyert. Lopott csók volt, túl hamar illant el, Justin mégis hitte, hogy ezt sohasem fogja elfelejteni.

– Nálam nem ezt jelenti az óvatosság, kisasszony – mondta aztán, amikor némileg ismét megtalálta a hangját.

– Ne aggódjon, Mary remekül tud titkot tartani – kacsintott Emma, habár ő maga is kissé félénken pillantott körbe.

Kép forrása: Pixabay.com

Lady Johanson fiatalabb korában nagyon szerette a társasági életet. Aztán később, amikor meghalt a férje, egyre inkább a család és a szűkebb barátai felé fordult. Ám nemsokára legjobb barátnője és fő bizalmasa, Lady Snow is elhunyt, ez pedig nagyon megviselte. Ezután már családi körben is egyre visszahúzódóbb lett, habár ha kikérték a véleményét, akkor határozottan állást foglalt. Szerette szemlélni a többieket, miközben olyan dolgokat fedezett fel, amelyek talán mások figyelmét elkerülték.

Szívesen látta volna, hogy unokái végre megállapodnak. Addig semmi esetre sem akart meghalni, amíg az ő sorsukat nem látta rendeződni. Persze tudta, hogy nem Caroline és Robert házassága adná meg számára a megnyugvást, hanem a tényleges boldogságuk. Féltette Caroline-t, amiért nem találta meg a számára megfelelő társat. Csakhogy féltése akkor teljesedett ki, amikor észrevette, hogy unokája gúnyos tekintete mögött, mennyi érzelem lakozik, valahányszor Justin Brooke felszolgálja az ételt. Tudta, hogy Caroline önmaga ellen harcol, Lady Johanson pedig nem találta a módját, hogyan segíthetne neki.

Ám Robert miatt is aggódott, akinek hiába kínálták tálcán Fiona Spencert, ha neki inkább Emma kellett.

Lady Johanson már megtapasztalta, hogy az igazi szerelem a viszonzott szerelem. Remélte, hogy unokái is mielőbb ráéreznek erre, és megtalálják végre a hozzájuk illő személyt.

Miközben unokái felől elmélkedett, Lady Johanson egyik kedvenc helyén, az erkélyen üldögélt. Szűrt napsütés sütött rá, kellemesen lengedezett a szellő, ami lassacskán már az ősz ígéretét hozta magával.

A magasból egészen jól beláthatta a kastély parkját, és még a házfal menti aprócska zegzugokat is, amelyekről lentről nézve mindenki azt hitte, hogy remek búvóhelyek. Lady Johanson látott már ezeken az álbúvóhelyeken néhány titkosnak hitt találkát. Azon a nyár végi napon is egy ilyennek volt a tanúja. Emma, Fiona és Caroline sétálgattak a parkban, mire feltűnt a színen Robert, aki egyenesen a lányokhoz sietett és valószínűleg valamilyen programra invitálta őket. Fiona és Caroline vele tartottak, így Emma egyedül maradt. Ekkor azonban odaintette magához a közelben pihenő Maryt, akihez lehajolt és mondott neki valamit, majd a hátsó személyzeti bejárat felé terelte őt. Kisvártatva Justin tűnt fel, nyomában Maryvel. Justin ezután vezette Emmát az egyik kis beugróba. Lady Johanson látta, amint az inas megfogja Emma Spencer kezét, majd a fiatalok közelebb húzódnak egymáshoz és gyorsan megcsókolják egymást. Lady Johanson mosolyogva csóválta meg a fejét.

Emma szép, frissen átsült csirkecombot emelt le a tálcáról, amelyet Justin nyújtott feléje. Közben pedig érezte, hogy a fiú valamit az ölébe ejtett. Emma titokban, kezét az asztal alatt tartva nyitotta ki az aprócska kis levelet, amelyen a következő üzenet állt: „Vacsora után, ott ahol múltkor.” Talán még sosem várta ennyire Emma az étkezés végeztét. A társaság még az asztalnál maradt, amikor ő már kimentette magát és sietett Justinhoz.

– Nem szeretnék tovább titkolózni – jelentette be izgatottan, amint kissé kibontakozott Justin ölelő karjaiból. – Úgy érzem, hogy nekem ennél többre van szükségem.

– Tudom, hogy… őrültség ez az egész. De annyira összezavartál, Emma. Viszont ebben a kuszaságban mégis van valami, amiben egészen biztos vagyok. Abban, amit irántad érzek. Ezért bármi is történjék ezután, nem fogom megbánni ezt az elmúlt néhány hetet.

– És remélem, hogy az ezután következőket sem. Justin, én nem szeretnék tovább titkolózni. De nem azért, mert ennek az őrültségnek véget akarok vetni. Hanem azért, mert elég őrült vagyok én magam is ahhoz, hogy folytassam. Engem nem érdekel, hogy te inas vagy, én pedig gazdag úrilány.