Hatodik fejezet - Féltékenység

A tavasz egyre inkább sietett, hogy átadja a helyét a nyárnak. Csak úgy peregtek a napok, és a Spencer családnak rá kellett döbbennie arra, hogy nem maradhatnak már túl sokáig vendéglátóiknál. Mr. Spencer tudta, hogy Lady és Lord Thompson őszintén kedvelik őket, mégis úgy látta helyesnek, ha másik lakhelyet biztosít a lányai és a maga számára, amíg nem szeretnének véglegesen hazaköltözni. Ezért aztán egy vidám, napos délelőttön Mr. Spencer elkocsikázott a lányaival egy közeli birtokhoz, ahol egy felújításra szoruló, de takaros ház fogadta őket. Emma azonnal beleszeretett a vadregényes környezetbe, lelkesedése pedig még a tartózkodó Fionát is magával ragadta, aki képzeletben már be is rendezte a házat.

Ennek megfelelően Mr. Spencer még aznap este bejelentést tett a vacsoránál:

– Szeretnénk a nyári hónapokat ezen a szép vidéken eltölteni, ezért úgy döntöttünk a lányaimmal, hogy kibéreljük a szomszédos birtokon álló kis nyári lakot. Már egyeztettem néhány munkással, akik szívesen a segítségünkre lennének és rövid idő alatt felújítanák a házat.

– Meglep hirtelen távozásotok híre, hiszen természetesen addig maradhattok, amíg jól esik. Egyáltalán nem kell sietnetek a költözéssel – biztosította Mr. Spencert Lord Thompson.

– Köszönjük. Mindannyian nagyon hálásak vagyunk az igazán hosszúra nyúlt vendéglátásért. Éppen ezért szeretnénk, ha ti is gyakran meglátogatnátok minket ideiglenes otthonunkban.

– Ezen kívül pedig – vette át a szót Fiona Emma biztatására – szeretnénk meghívni önöket egy kis összejövetelre, miután beköltöztünk.

– Kedveled Robertet? – kérdezte egy este Emma, amikor nővérével már lefekvéshez készülődtek.

– Talán megkedvelhetném, de egyelőre még elég idegen a számomra. Alig pár hete ismerem, ám hamarosan elköltözünk a nyári lakba.

– Igen, de még azután is találkozhattok. Amíg nem megyünk vissza őszre Atleenbe, addig még bőven van időd megismerni a szőke herceget.

– Viszont azt hiszem, hogy ő nem engem, hanem téged szeretne megismerni, Emma.

– Hiszen ez butaság! – kiáltott fel Emma, pedig mindkét nővér sejtette, hogy a kijelentés nem teljesen alaptalan.

Lassacskán az alkonyat aranyszínűre festette a tájat, amikor Robert úgy döntött, hogy aznap utoljára tesz még egy kis sétát. Fiona járt a fejében, vagyis inkább azok az elvárások, amik a lányhoz kötötték. Mindenki azt leste, hogy mikor kerülnek egymáshoz közelebb. Ez pedig igencsak feszélyezte Robertet, hiszen számára Emma túlragyogta a nővérét. Robert pedig nem akarta beérni a felhős napfelkeltével, ha ragyogó hajnalt is kaphat.

Kép forrása: Pixabay.com

– Látom, nemcsak én kedvelem az esti sétákat! – Robert valósággal összerezzent, olyan váratlanul érte őt a hang, amely megszólította.

Pedig éppen a szép hajnal hangja volt az. Emma érte utol őt. Arca kipirult a szaladástól, a szoknyája szélét pedig a kezében tartotta, hogy gyorsabban haladhasson.

– Igazából bocsánatot kell kérnem, hiszen nem akartam megzavarni a gondolataiban – mentegetőzött Emma.

– Nem zavart meg, kisasszony – tiltakozott Robert, aki valójában nagyon örült Emma felbukkanásának.

Csakhogy ez az öröme nem tartott túl soká. Emma ugyanis Fionáról kezdett mesélni. Óvatosan ugyan, de mégis a nővérét akarta jó színben feltüntetni. Elmondta, hogy a félénksége egy ideig elrejti az igazi jellemét. Ám ha valaki megismeri őt, akkor egyáltalán nem fog csalódni, hiszen Fiona nagyon is kedves és segítőkész.

Robertet azonban inkább zavarta Emma igyekezete. Érezte, hogy értékelnie kellene a lány odaadását, amiért az önmagát háttérbe szorítva a nővéréről ad kedvező jellemzést. Mégsem tudta megállni, hogy egy kicsit csípősen meg ne kérdezze:

– Miért kívánja, hogy mindenáron a nővérére figyeljek? Talán önnek nem az az érdeke, hogy a család vagyona mellé nemesi rangot is szerezzen?

Robert látta, hogy Emma habozik, és megfontolja a mondandóját.

– Édesanyám nemesi származású. Habár a címe lassan megkopott, de a jó híre nem. Apám pedig vagyonos, de nem kapzsi. Szeretné, ha egy nemesi családba házasodnánk be a nővéremmel, ezt sosem titkolta. De soha nem zsarnoki módon érvényesítette az akaratát. Tudom, hogy elfogadja azt is, ha nem egy rangos férfinak mondok igent. Megbízik bennem, hogy nem teszek meggondolatlan lépeseket, amik aztán az egész jövőmet beárnyékolhatnák.

– Ezek szerint az nem meggondolatlan, hogy egy egyszerű inassal flörtöl?

– Nem az a fontos, hogy valaki mivel foglalkozik. Inkább az, hogy mit ér el. A nagyapám kocsis volt, aztán lett kereskedő. Ekkor szerezte meg a vagyona alapját.

– Értem, mire gondol, kisasszony. Csakhogy a nagyapja az eszét használta ahhoz, hogy valamit elérjen. Ellenben Mr. Brooke-al, aki úgy véli elegendő, ha egyszerűen elcsavarja egy gazdag lány fejét.

Robert nem várta meg Emma feleletét, hatásosabbnak érezte, ha inkább itt lezárja a beszélgetésüket, ezért egy gyors elnézéskérés után, sietős léptekkel elindult a ház felé. Remélte, hogy ezúttal Emma nem fog utána szaladni.